Ligneum

Ligneum

Soproni Egyetem Ligneum Látogatóközpont

Erdőről, fáról, szívvel…

A Soproni Egyetem ”Zöld Egyetemként” környezettudatos gondolkodásra és viselkedésre nevel. A Ligneum SOE Látogatóközpont európai uniós forrásból valósult meg és 2012 szeptemberében nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára.

2013. évben kialakított szakmai működése alapján elnyerte „Az év ökoturisztikai létesítménye 2013” címet, melyet a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. pályázat útján közösen ítélt oda.

A soproni campus területén elhelyezkedő impozáns épület külső megjelenésében, igényes belsőépítészeti és arculatkialakítási megoldásaival példaértékű tervezői és kivitelezői munka. Ezt igazolja, hogy 2013-ban középület kategóriában Építőipari Nívódíjban részesült, valamint 2014-ben Winkler Oszkár Emléktáblával tüntették ki.

A Botanikus Kert által övezett háromszintes élményközpont a hatalmas ablakfelületein keresztül, szinte részévé válik a csodálatos természeti környezetnek.

A közel 110 éves Egyetemi Élő Növénygyűjtemény, kedvező mikroklímájának köszönhetően, egyedülálló fenyő- és örökzöld gyűjteménnyel rendelkezik.

Az ökoturisztikai, családbarát objektum működését, ismeretanyagának folyamatos megújítását az egyetem szellemi műhelyei és infrastruktúrája folyamatosan támogatja.

A korszerű, kreatív, interaktív kiállítóterek, a tudományt népszerűsítő és kulturális programok minden korosztály számára kínálnak felfedeznivalót.

A látogatók megismerkedhetnek az egyetem képzési programjával, az oktatók, hallgatók sikereivel, munkáival. A tudományos-turisztikai komplexum az erdő alkotóelemeinek interaktív bemutatásán, a benne zajló ökológiai, gazdálkodási folyamatok szemléltetésén kívül foglalkozik a faanyagok különleges tulajdonságaival, sokoldalú felhasználási lehetőségeivel, megújuló energiaforrásként való alkalmazásával. A fajátékok világa, a foglalkoztató faház, a faépítészeti stílusok, makettek és a fában élő zene helyszínei több korcsoport igényei szerint kerültek kialakításra.

A fafaj-felismerő játékok, a vadászati torony, a terepasztal és a törőgép közös élményszerzésre invitálnak. Az érintőképernyők, a különleges dekorációs és látványelemek, a „Tudtad, hogy…” tablók a játékos ismeretszerzést szolgálják.

Egyedülálló élményt kínál az egyetem selmecbányai örökségét képező, 1919-ben átmentett Gerinces Állattani Gyűjtemény. A több mint 300 kivételes értékű preparátum egyed a Ligneum létrejöttével a nagyközönség számára is látogathatóvá vált.

A látogatóközpont állandó és időszakos kiállításainak tudásanyagát a nagyrendezvények, családi programok tovább színesítik. A modern technikával felszerelt konferencia és oktató termek a szakmai előadások és fórumok kedvelt helyszínei.

Az épület három szintje a liftnek és a tágas tereknek köszönhetően babakocsival és kerekesszékkel kényelmesen bejárható.

A vendég- és családbarát kiállítóterek és programok az erdő és a fa csodálatos világának felfedezésére invitálnak.

A folyamatosan megújuló ismeretanyagok a visszatérő vendégek számára is új élményeket kínálnak.

Sajtómegjelenések