Hírek

„Az év ökoturisztikai Látogatóközpontja 2013”

2013.09.30

A Nyugat-magyarországi Egyetem Ligneum Látogatóközpontja elnyerte
„Az év ökoturisztikai Látogatóközpontja 2013” címet.


A Nyugat–magyarországi Egyetem Ligneum Látogatóközpontja pontosan egy éve, a „Kutatók Éjszakája” nemzetközi rendezvény alkalmával nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára.

Az egy éves születésnap legszebb ajándéka az volt, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közösen meghirdetett

„Az év ökoturisztikai létesítménye 2013” címet

elnyerte. A díjat a Turizmus Világnapján, 2013. szeptember 27-én, Budapesten adták át.

 

A látogatóközpont unikális, egyedi jellegét az adja, hogy egy egyetem vállalkozott annak létrehozására és működtetésére. Az ökoturisztikai-családbarát létesítmény működését ezért a Nyugat-magyarországi Egyetem szellemi műhelyei és infrastruktúrája folyamatosan támogatni tudja.

A díj a létrehozók szakmai összefogásának az elismerése. A létesítmény tervezőit, kivitelezőit, belső kiállítótereinek tematikus megálmodóit és a szakmai működést dicséri.

A háromszintes épületet az egyetem közel 110 éves múltra visszatekintő Botanikus Kertje öleli körbe. Ez a gyönyörű természeti környezet adja az épület legszebb díszét.

Az ökoturisztikai-családbarát létesítmény a „zöld egyetem” program keretében az erdő és a fa csodálatos világát, a fatermékek sokoldalú felhasználási lehetőségeit mutatja be. Az energetika, a környezetvédelem, a környezettudatos szemléletmód kialakítása szintén fontos célként fogalmazódik meg.

A kiállítói helyszínek tematikáját így elsősorban az Erdőmérnöki Kar és a Faipari Mérnöki Kar oktatói, hallgatói alakították ki, de az egyetem valamennyi karának képzési kínálata bemutatkozik.

A korszerű, kreatív, interaktív kiállítóterek minden korosztály számára kínálnak felfedezni valót.

 

A Nyugat-magyarországi Egyetem tudományt népszerűsítő Látogatóközpontja

mindig új, izgalmas felfedezésre invitálja az érdeklődőket!

A Nyugat-magyarországi Egyetem Ligneum Látogatóközpontjának megvalósításában résztvevő partnerek:

  • Építészeti tervezés:

KÖZTI Zrt., Radványi Katalin építész

  • Építési kivitelezés:

FÉSZ Zrt. (Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt.)

  • Berendezés tervezés: V Farkas Ágnes
  • Belsőépítészeti kivitelezés, installációk:

FABAK Kft. és Trion Kft

  • Kreatív tervezés:

Effix- marketing Kft.

  • Dekorációs kivitelezés:

Dekornet Products Kft.