Hírek

Preparátor Európa-bajnokság – Gáspár Lóránt hódja bronzérmet ért

2014.06.02

Gáspár Lóránt, a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézetének munkatársa az Olaszországban rendezett szakmai nyílt Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett hódjával.


Egy autó a Szigetközben tavaly ősszel ütötte el azt a hódot, amely a Nyugat-magyarországi Egyetem Vadgazdálkodási Intézetének munkatársához, Gáspár Lóránthoz került.

A szakember idős mesterektől, illetve a Természettudományi Múzeumban tanulta a preparátori szakmát.

Különös gonddal alkotta meg a szerencsétlenül járt állat preparátumát, amelynek a végtagjai csúnyán összetörtek. A munka jól sikerült, így e hóddal indult az idei, olaszországi nyílt preparátor Európa-bajnokságon.

Húsz ország hetven preparátorának kétszázhúsz pályaművét bírálta el a zsűri. A testületben nemcsak európai, hanem amerikai szakemberek is helyet foglaltak. A nagy testű emlősök kategóriájában több mint hatvan pályamű közül kapott bronzérmet első nemzetközi versenyén Gáspár Lóránt a hóddal. Ahhoz, hogy az állat nagysága és szépsége megmaradjon, az eredetihez a megszólalásig hasonlót kell alkotni, gipszből, agyagból vagy napjainkban speciális kemény habból. Ezért a munka igen pontos méretfelvétellel kezdődik: rögzítik a szem, a száj, a fül, a nyak és a végtagok paramétereit, hogy elkészíthessék a műtestet. Egyedül a különleges kezelésnek alávetett bundája, prémje, bőre maradhat meg a preparált állatnak, amit a végén a műtesten összevarrnak.

Gáspár Lóránt: – A versenyeken a bírák nagyító szemüveggel vizsgálják a preparált állatokat. Megnézik, milyen a testtartása, az izomzata, szőrzete, de még az orrlyuk és a fül mélységére, az inak és a lábujjak kidolgozására is kíváncsiak. Ezért is igen precíz munkára van szükség a sikerhez.

Forrás: Kisalföld