Programok

KUTATÓK ÉJSZAKÁJA szeptember 25-én!

Harmadik születésnapját ünnepli idén a Ligneum a Kutatók Éjszakáján és ismét számos újdonsággal várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.


Programok:

16.00-17.00 Központi megnyitó és a Zuzmóka fajátszótér avatása

Programfelelős: Kuzsner Ágnes rendezvényszervező

Prof. Dr. Németh Róbert, a Nyugat-magyarországi Egyetem tudományos és külügyi rektor helyettese megnyitja az idei tudományos fesztivált. A megnyitón közreműködik a Horváth József Alapfokú Művészeti Iskola ütő-együttese.

Az Egyetem Botanikus Kertje a gyerekek számára újabb élményelemeket kínál. A megvalósult „Zuzmóka fajátszótér” mászóvára, alagútja és egyensúlyozó eleme példaértékű összefogással, oktatói és hallgatói munka eredményeképpen jött létre. A Simonyi Károly Kar Műszaki Mechanika és Tartószerkezetek Intézet gyakorlatorientált képzésének keretében születtek meg a tervek, történtek a beszerzések és a tanüzemi kivitelezések.

17.00-18.30  Leonar3Do bemutató

19.45-22.00  Leonar3Do bemutató

Programfelelős: Soós Sándor egyetemi adjunktus

A többszörös díjnyertes magyar találmány háromdimenziós virtuális valóságba repít, ahol szabadjára engedheted a kreativitásodat. Alkoss és szobrászkodj kedvedre!

17.00-17.30  Napelemmel az ökofaluért

19.30-20.00  Napelemmel az ökofaluért

20.00-20.30  Napelemmel az ökofaluért

Programfelelős: Dr. Dőry István egyetemi docens

A fenntartható településmodell energetikai, közlekedési és vízügyi megoldásai első kézből.

17.00-17.30 „Nyitott szemmel” Természetfotó Kiállítás – bemutató

19.00-19.30 „Nyitott szemmel” Természetfotó Kiállítás – bemutató

20.00-20.30 „Nyitott szemmel” Természetfotó Kiállítás – bemutató

Programfelelős: Dulai Dávid természetvédelmi mérnök hallgató

Dulai Dávid, az Erdőmérnöki Kar természetvédelmi mérnök szakos hallgatója lebilincselő fotóinak megszületéséről oszt meg kulisszatitkokat.

17.00-17.15  A kiskakas szelektív szemétdombja

Programfelelős: Kuzsner Ágnes rendezvényszervező

Egyedi bábelőadás a Lackner Kristóf Általános Iskola diákjainak előadásában.

17.00-20.00 Fafajfelismerő-mester képzés  

Programfelelős: Báder Mátyás doktorandusz

Milyen fából készülnek a bútoraink, konyhai eszközeink, a ceruzánk vagy egy boroshordó? Ismerkedj a különböző fafajokkal az egyetem kutatója segítségével!

17.00-21.30 Csináld magad!  

Programfelelős: Szücs Orsolya ipari termék- és formatervező mérnök hallgató

Készíts ajándéktárgyakat vagy hajtogass kedvedre az erdő termékéből! Kreatív kézműves foglalkozással várnak kicsiket és nagyokat az egyetem ipari termék- és formatervező mérnök szakos hallgatói.

17.00-21.30 Erdei állatok mesevilága 

Programfelelős: Takács Tünde ipari termék- és formatervező mérnök hallgató

Álmodd meg saját főhősödet az erdei bábjátékban és alkosd meg az egyetem ipari termék- és formatervező mérnök szakos hallgatóinak segítségével. Bújj a főhősöd bőrébe és tedd próbára magad a rengetegben.

17.15 Szemét rock&roll

Programfelelős: Kuzsner Ágnes rendezvényszervező

Rendhagyó táncbemutató a Lackner Kristóf Általános Iskola diákjainak előadásában.

17.30-18.30 A fában élő zene – Hangszerek Minifesztiválja

Programfelelős: Kuzsner Ágnes rendezvényszervező

A Horváth József Alapfokú Művészeti Iskola ütő-együttese, vonós kamara csoportja és fuvola-együttese varázslatos hangulatba hoz.

18.00-19.00 Arcfestés ”ökosan”

Programfelelős: Kuzsner Ágnes rendezvényszervező

Változz át természetes, ásványokból készült arcfestékeink és a Lackner Kristóf Általános Iskola diákjainak segítségével.

18.00-19.00  Közösséget építünk!

Programfelelős: Kuzsner Ágnes rendezvényszervező

Ha tetszik a rendezvény és számodra is fontos a környezetvédelem, hagyd a kézjegyedet egy hatalmas, kézzel készített alkotáson.

18.00-18.30 Tárlatvezetés a Gerinces Állattani Gyűjteményben  

19.00-19.30 Tárlatvezetés a Gerinces Állattani Gyűjteményben

20.00-20.30 Tárlatvezetés a Gerinces Állattani Gyűjteményben

Programfelelős: Gáspár Lóránt intézeti munkatárs, Velekei Balázs doktorandusz

Barangolj a több mint 300 preparátumritkaság birodalmában az egyetem Erdőmérnöki Karának kutatójával és fedezd fel a ma is körülöttünk élő állatfajok csodálatos világát.

18.30-19.00 MAEGalkotók - kiállítás megnyitó

Programfelelős: Dr. Alpár Erzsébet iparjogvédelmi szakértő, Halácsi Katalin doktorandusz

Kiállítás a határon átnyúló osztrák-magyar „CREATIVE” projektben résztvevő diákok alkotásaiból és az Alkalmazott Művészeti Intézet Felvételi Előkészítő Tanfolyamának munkáiból.

19.00-19.30 Leonar3Do háromdimenziós előadás

Programfelelős: Soós Sándor egyetemi adjunktus

Ismerkedj a háromdimenziós virtuális világgal, a térbeli alkotás lehetőségeivel. Tedd fel a speciális szemüveget és élvezd az egyedülálló térélményt!

19.00-19.30 Akusztikai bemutató

20.00-20.30 Akusztikai bemutató

Programfelelős: Dr. Varga Dénes kutató

A Ligneum zenesarkában megszólalnak a különleges hangszerek, amelyek az egyetem oktatóinak és hallgatóinak munkáját dicsérik. A szakmai bemutatón az érdeklődők az akusztikai vizsgálatok és a hangszerhangolás rejtelmeivel is megismerkedhetnek.

19.00-22.00 Erőpróba

Programfelelős: Boleradszki Márió faipari mérnök hallgató

Mekkora terhelés hatására törik el egy aprócska fadarab? Tedd próbára önmagadat és a fák erejét!

19:00-21:00 Drón bemutató

Programfelelős: Dr. Pödör Zoltán egyetemi adjunktus

Drónok alkalmazási lehetőségei, bemutató és megtekintés működés közben.

19.30-20.00  Gatter bemutató

20.30-21.00  Gatter bemutató

Programfelelős: Dr. Kocsis Zoltán egyetemi adjunktus

Munkába áll a Ligneum fűrészmalmok mintájára kialakított keretfűrészgép (gatter) modellje. A legrégebbi fűrészgéptípus működését az egyetem kutatói és hallgatói mutatják be az érdeklődőknek.

 

 

A rendhagyó programokon kívül a háromszintes Ligneum interaktív kiállítóterei is izgalmas felfedezésre hívnak!

 

Itt a lehetőség! Tudj meg többet az erdők és a fák világáról ezen az éjszakán!

A belépés ingyenes. Mindenkit szeretettel várunk!

A programváltozás jogát fenntartjuk!