Hírek

Különdíjas az NymE Pneumobil csapata

2013.05.25

A Bosch Rexroth immáron hatodik alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Pneumobil Versenyt Egerben, május 10-11-én.


Az Eger szívében található Érsekkertben zajlott megmérettetésen 5 ország (Magyarország mellett Csehország, Lengyelország, Németország és Románia) összesen 40 csapata indult. Szinte minden jelentős közép-európai egyetem képviseltette magát, mind-mind teljesen egyedi konstrukciókkal.

Közép-Európa legnagyobb műszaki egyetemei között Egyetemünk Faipari Mérnöki Kara is részt vett egy ötfős hallgatói csapattal.

A Fair Play Racing Pneumobil csapatot – Gáspár Csaba és Mosonyi Andor faipari mérnök BSc. hallgatók, Németh Adél ipari termék- és formatervező mérnök BSc. hallgató, Németh Gábor ipari terméktervező mérnök MSc. hallgató, valamint Tóth Bálint tervezőgrafika BA hallgató alkották. A csapat felkészítő oktatói és mentorai Tatai Sándor, Csitári Csaba, Koroknai László és Zügn Károly voltak.

A csoport tagjai a tavalyi első kerék meghajtású konstrukciót leváltva az idei versenyre egy teljesen új, hátsó kerék meghajtású, kéthengeres lineáris motorral szerelt járművet épített, melynek fejlesztése már 2012 szeptemberében elkezdődött.

A Fair Play Racing 2013-as járművének látványterve
 

A jármű a korábbi visszafogott teljesítményű elődjét túlszárnyalva számos figyelemreméltó műszaki megoldást alkalmaz:

-          a nagyteljesítményű motor mellett a Formula-1-ben is előszeretettel használt nyomórudas (push rod) dupla keresztlengőkaros felfüggesztést,

-          6 fokozatú Kawasaki sebességváltót, valamint

-          PLC alapú elektronikus vezérlést tartalmaz, de

-          kivitelezés alatt áll egy fejlett telemetriai rendszer kiépítése is.

A jármű tervezése teljes egészében hallgatói munka, de a kivitelezés során szponzorok (Roto Elzett Vasalatkereskedelmi Kft., Somatech Kft., UNIMAS Kft.) is segítették munkájukat. A jármű a Gépészeti és Mechatronikai Intézet egyetemi laboratóriumában készült, ahol a fejlesztésben a Terméktervezési és Gyártástechnológiai Intézet is közreműködött.

A csapat pilótája, Németh Adél az ügyességi futamon

 

Az NymE csapata nem jött el üres kézzel Egerből! Komoly elismerést kaptak!

A Rexroth a Legjobb Futóműért járó különdíjban részesítette a soproni együttest. Ez azért is kimagasló teljesítmény, mert a mezőny szinte kizárólag gépész- és járműipari mérnökhallgatókból állt.

A Fair Play Racing csapata a 2013-as VI. Nemzetközi Rexroth Pneumobil Versenyen

 

A verseny befejeztével a csapat természetesen a fejlesztéseken tovább dolgozik. Már júniusban megkezdődnek a tökéletesítések és a finomhangolások, hogy a szeptember elején, a Budapesten megrendezendő következő futamra az autó újabb elismerésben, díjban részesülhessen.

A jármű a nyári időszakban sem lesz elrejtve a nyilvánosság elől. Az érdeklődők a sűrített levegővel hajtott járművet először június 22-én, a Múzeumok Éjszakáján, valamint a VOLT Fesztivál ideje alatt tekinthetik meg a soproni campus területén!